2
A Törvény rendelkezik a régi képzésekről is, tehát azokról akik még nem bolognai rendszerben tanultak. Itt a diploma mellékleteként betétlapot kell kiállítani, magyar és angol vagy magyar és latin nyelven, ahol meghatározzák hogy a diploma mely bolognai szintnek (BSc, BA, stb) felel meg.
Magyarországon tudomány területeket (szakirányok) jelölnek meg az egyetemek, így a tudomány-csoporton belül többféle tagozódás lehetséges. Ilyen tudományterület jelen esetünkben a „ápoló-betegellátó”, amelyben kapott helyet a mentőtiszt képzés. Pontosabb lett volna azonban kettéválasztani, és a mentőtisztet csak a betegellátó kategóriába tenni.
Hosszú küzdelem után ugyan sikerült elérni, hogy azok a szakok, ahol a végzettséghez beavatkozási kompetenciát is kapnak a hallgatók, ne csökkenjenek le hároméves ciklusra így a kompetencia nem szűküljön. 5 Éppen ezért tehát a jelenlegi akkreditáció szerint az egészségügyi főiskolai képzés (az új megfogalmazás szerint alapképzés) négy éves, nyolc féléves képzés marad.
Az egészségügyi alapképzést is folytató egyetemek (ez lesz az egészségügyi főiskolák új meghatározása) biztosítják a mesterfokozat megszerzését is. Ezért mentőtiszti diplomával rendelkezők (Bsc. szint) ápoló-betegelllátó szakirányban tanulhatnak majd tovább és szerezhetnek mester (régi elnevezés szerint egyetemi) fokozatot (Msc). Jelenleg ez csakis egy szak: diplomás ápoló. 6 Felmerül a kérdés, hogy miért nem az orvosi egyetem lehetne egy mentőtiszt opcionális továbbtanulási lehetősége?
A válasz nagyon egyszerű. A bolognai képzési rendszer négy képzési formát nem érint Magyarországon 7 :
1. általános orvos képzés
2. fogorvos képzés
3. állatorvos képzés
4. jogász képzés
Ezek a képzések nem egyeztethetők bele a bolognai rendszerbe, és nem is lehet őket párosítani más bolognai tudományterülettel. Oszthatatlan képzésnek hívjuk őket. Itt a végzős hallgatók egyetemi végzettséget igazoló doktori címet szereznek, mely nem számít PhD fokozatnak. A PhD fokozatot tudományos fokozatnak hívjuk, amely a mesterfokozat után minimum 3 évvel (de maximum 5 évvel) szerezhető. A törvény rendelkezése értelmében 2010-től egyetemen csakis PhD fokozattal rendelkező oktató foglalkoztatható státuszban. Főiskolán egyetemi végzettség elegendő, ahol a státuszban foglalkozatott oktató kötelezettséget vállal a PhD tanulmányok 5 éven belül történő elkezdésére. Nem érinti a tudományos fokozat megszerzésére irányuló kötelezettség az egyetemeken idegennyelvet illetve 5 a bolognai képzés engedélyezi, hogy néhány esetben a Bsc képzések 8 félévesek legyenek, és ne 6 félévesek. Felmerült ugyanis, hogy ha minden BA és Bsc képzést hároméves képzésre (6 félév) csökkentenénk, esetleg a kompetencia csökkenéssel is járhat.
6 Az Msc képzésre tervezett, és a közeljövőben induló szakok még a diplomás ápoló egyetemi képzés mellett: dietetikus, egészségügyi menedzser, egészségügyi szaktanár, gyógytornász, népegészségügyi felügyelő.
7 És még kettőt, melyhez nem jár doktori cím: gyógyszerész és közgazdász
3
készségtantárgyakat (testnevelés, ének, tánc, sport, úszás, stb) oktatókat beosztotti szinten (ha nem tanszékvezetők), itt továbbra is elegendő az alap vagy mester diploma. 8
A mentőtiszti kompetencia tehát nem csökken a bolognai rendszer bevezetése miatt, elengedhetetlen azonban néhány beavatkozás külön gyakorlathoz és vizsgához való kötése (centrális vénabiztosítás, stb). Nem derogálható (rontható) le a diploma értéke (pl. nem szűkítheti a főorvos az akkreditálásban megnevezett kompetenciákat), és a főorvosi megbízásnak összhangban kell állnia az akkreditálásban leírt kompetenciákkal. A törvény kimondja azt is, hogy egészségügyi dolgozók kompetencia módosítsa három módon lehetséges csak:
1. törvénymódosítással
2. kormányrendelettel
3. minisztériumi rendelettel
A nem felsőfokú egészségügyi képzések, gondolunk itt a szakképesített mentőápoló képzésre, nem tartoznak a bolognai rendelkezések hatálya alá. Itt az adott ország dönti el, hogy milyen kompetenciákat fog a végzettségekhez rendelni. (pl. mentőszakápoló gyógyszer és infúzió alkalmazása, stb). Várhatóan azonban megszűnnek a többszintű OKJ képzések, mivel ma Magyarországon az OKJ képzés (OKJ = országos képzési jegyzék, érettségi utáni szakképzések) három szinten (alap, közép és emeltszint) folynak, ami nem EU szabvány. Így például a szülésznőképzés, ami még OKJ emeltszintű képzésnek számított várhatóan 2006- tól már Bsc képzésként indul. Ezért tehát az OKJ képzéseket is össze kell hangolnunk, és egyszerűsíteni kell.
Az invazív beavatkozást megengedő kompetenciát produkáló képzések, mint például a szakképesített mentőápoló, intenzív osztályos szakasszisztens stb. kötelezően előírják az érettségi vizsga letételét, és megfelelő gyakorlati képzést is. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ezek a középszintű képzések ez esetben nem tartalmazzák az invazív terápia saját döntésen alapuló alkalmazását (az Egészségügyi Törvény 125. § -ban foglaltakat kivéve), ezért azok alkalmazásához mindenkor orvosi megbízás (mandátum) szükséges. Ez a mandátum azonban határozatlan időre is megadható.
Bár a bolognai képzés a középszintű (régebbi elnevezés szerint egészségügyi középkáder) képzést nem szabályozza közvetlen módon, a fent leírtakból látszik, hogy az OKJ képzéseket is hozzá kell hangolni a felsőfokú képzési rendszerhez, azok felvételi és kompetencia rendszeréhez.
A bolognai képzésben végzettek szerte a világban egységes jelölést használnak a nevük után, így mindenki tudja, ki milyen végzettségű. Ebben az egységes rövidítésrendszerbe már megjelenik a szakképesített mentőápoló rövidítése is, igaz, hogy ez csak OKJ képzés.
8 még jelenleg nem hatályos, csak az új Ftv. megszavazásakor lép hatályba, várhatóan 2006-tól.
4
Jelölések:
Bolognai felsőoktatás
BA = Bachelor of Arts = Alapdiplomás, bölcsészettudományok szakirányban BSc = Bachelor of Science = Alapdiplomás, természettudományok szakirányban MA = Master of Arts = mesterdiplomás (egyetemi) bölcsészettudományok szaki. MSc = Master of Science = mesterdiplomás (egyetemi) természettudományok szaki. PhD = Doctor of Philosphy = Tudományos doktor (bármely szakirány) DLA = Doctor of Liberal Arts = Művészeti doktor (csak művészeti szakirány)
Nemzetközi, a kétciklusos képzésre nem applikálható, oszthatatlan képzések:
MD = Medical Doctor = általános orvos
Med. Dent. = Doctor of Dental Medicine = fogszakorvos Med. Vet. = Doctor of Veterinary Medicine = állatorvos JD = Juridical Doctor = jogász
Peremtudományoknak számítanak Magyarországon a teológia (hitéleti képzések), ahol az egyetemek dönthetik el maguk, hogy beillesztik-e a bolognai képzésbe magukat vagy sem (Pl. a Pázmány Péter Egyetem a papi szemináriumon kívüli képzéseit beilleszti teljesen) 9
Nemzetközi, nem bolognai képesítés mentőszakképesítés:
EMT- 1 (Basic) minimum vizsgával rendelkező mentőápoló EMT- 2 (Intermediate) szakképesített mentőápoló
Mentőtiszt nemzetközi, angolszász elnevezése: paramedic. A mentőtiszti végzettség Bsc szintnek felel meg. 10 Továbbtanulása „ápoló és betegellátó” szakirányban lehetséges.
Korai lenne végső véleményt formálnunk a még el sem indult képzésről. Ugyanakkor az aggályok melyek megfogalmazódnak többnyire helyén valóak. Nem feltétlen biztos, hogy jó ötlet a nemzetközileg is respektált, közel 700 éves múlttal rendelkező magyar felsőoktatást átalakítani. Mégis bízunk benne, hogy sikerül felsőoktatásunk többszázéves értékeit még a bolognai rendszeren belül is megbecsülni és megőrizni. 9 Ide tartozik a kánonjogász (egyházi szakjogász) képzés, mely a katolikus egyház pápai jogokon alapuló képzése, ami mind jogtudományilag, mind pedig hittudományilag is illeszkedik a bolognai rendszerbe; jelölése: JCD/PhD (nemzetközi).
10 Olyan országokban, ahol létezik mentőtiszt képzés. Elsősorban ez az angolszász országokra jellemző, bár itt a mentőtiszti kompetencia szűkebb, mint Magyarországon.
Arbeit zitieren:
János Talabér , Veronika Lantos, Péter Antalóczy, 2005, A bolognai képzés és a mentést ellátó szakemberek, München, GRIN Verlag GmbH
Dieser Text kann über folgende URL aufgerufen und zitiert werden:
Einbetten
DOI
Formatvorlage (Microsoft Word) für eine Diplomarbeit, Masterarbeit, Ha...
Für MS Word 2003 - Update 2010
Vorlagen, Muster, Formulare, Infobroschüren
Ausarbeitung, 25 Seiten
Formatvorlage (OpenOffice) für eine Diplomarbeit, Masterarbeit, Hausar...
Vorlagen, Muster, Formulare, Infobroschüren
Ausarbeitung, 35 Seiten
Formatvorlage / Vorlage zur Erstellung einer Diplomarbeit, Bachelorarb...
Vorlagen, Muster, Formulare, Infobroschüren
Ausarbeitung, 15 Seiten
Formatvorlage / Vorlage für eine Diplomarbeit / Hausarbeit
Für MS Word 2007 - dotx
Vorlagen, Muster, Formulare, Infobroschüren
Ausarbeitung, 25 Seiten
Anleitung zum Erstellen schriftlicher Arbeiten: Der Aufbau einer wisse...
Vorlagen, Muster, Formulare, Infobroschüren
Ausarbeitung, 20 Seiten
Erstellen einer schriftlichen Hausarbeit
Vorlagen, Muster, Formulare, Infobroschüren
Hausarbeit, 14 Seiten
Grundtechniken wissenschaftlichen Arbeitens
Bibliografieren - Reden - Schr...
Vorlagen, Muster, Formulare, Infobroschüren
Skript, 46 Seiten
Ratgeber zur Erstellung wissenschaftlicher Arbeiten. Diplomarbeiten - ...
Vorlagen, Muster, Formulare, Infobroschüren
Ausarbeitung, 39 Seiten
Janos Talaber hat den Text A bolognai képzés és a mentést ellátó szakemberek veröffentlicht
Janos Talaber hat einen neuen Text hochgeladen
0 Kommentare